Párbeszédek

... annyira várom, hogy megtalálj, hogy érezd mennyire ...

Talán engedtem kicsit, hogy megérints, vagy te? ... csodálatos, sóhajtok, az illatod, áhh az ízed' kívánlak, ...

Talán emlékszel mikor arról beszélgettünk, hogy ...

- Érdekes, veled nem veszekedtem - csak mosolyogtál és azt mondtad,

- Szerintem olyan természetes - és, hogy ..

- Nincsenek véletlenek ... -

Hm, nincsenek, összeszorul a mellkasom, vagy én feszítem meg, mint egy bokszoló meccs közben, hogy enyhítse az "ütés" fájdalmát, de ez más, ez nem fizikai, hanem ...

Néha túl sokat gondolkozom a dolgokon, és azt vettem észre, hogy ... a legnagyobb titok, a (mondhatom, hogy ez az?) hisz, ha a másik emberkeének örömet szerzünk, te is tudod, milyen jó! Igen és mikor ez nem "kényszer" hanem, pusztán a másik ... ÉN miattam van (ezt elhiszed magadban akkor ...) akkor az ... az egy olyan ami elkísér végig ...

Hisz, ha nem ezen "vonalon" éred el akkor nem megy, saját magadat nem tudod "kielégíteni" ezzel a gondolattal ... hisz úgy vagyunk (beszabályozva) hogy ez VÉLETLENÜL SEM ALAKULHAT KI !!!

Hisz akkor, mindenki egyedül lenne

Most nekem, nehogy azt próbáld mondani, hogy nem vagy egyedül! fizikailag lehet, de ott belül, ott ... ott ahol a madár sem jár ...

Mindannyian saját magunkat csapjuk be .. dolgokkal. De ez egy feneketlen kút, Remélem ezt tudod.

A mágnesek jutnak eszembe, mikor egymásnak ugranak, külső hatás nélkül, és még erősebbek ketten, gyakorlatilag nem is lehet, de ez a társadalom, a maga normáival, "Tanításaival" mégis szét szedi ezt a láthatatlan erőt, vakká teszi a lelkeket ...

... & ne mond nekem, hogy ez nem volt igaz! Emlékszem mikor azt mondtad igen egy kicsit megszédültem, küzdöttél ellene, mert nekem így jó ... + úgy is elmúlik! Hm ... Ja, el ... Csak akkor ne gondolj, jó!? Ne gondolj azokra az emlékekre, amik velünk, türténtek, amik nem véletlenek voltak ...

A szerelem az igazi kaland az életben ...

Soha ne fuss olyan után aki nélküled is boldog..

Találj olyat aki nélküled nem tud élni.

Szivárvány hatás ...

Hiszen mimindenen múlik, ha nem lenne benne a bíbor, már nem lenne az, és a kékje (ibolya) is.

Akkor a szerelem is hasonló lehet, kell bele minden az idő a fájdalom, a remény, és megnyílik egy (pici kapu?) melyen át (nem lárható) csak érezni lehet ... 

Furcsa véletlen, nem hiszem, hisz véletlenek nincsenek ... Nemrég voltam megint 1 házban, (jó ok, abban) Igaz más célból, másokkal, de az izgalom, nagyon ott volt. Nem is tudom, mintha kivágtam volna ezt a 2 évet, nem változott belül semmi? De biztosan, de, hogy ez miben azt a szemek játékán lehetne látni. Van amit csak remélni lehet ...

Nem vagyok jól, kínzom magam a gondolatokkal amiket régen nem jól döntöttem, lehet most jól döntenék, de már nem jönnek el ... Fájnak, mint a sebek. Talán rosszul közelítettem meg a dolgot, csak azt mondhatom, hogy nem mindegy, ennek így kellett lennie ...

Elmentem egy házhoz amit, nem is tudom szeretek? Vagy csak ... üres volt, mint én,

A városba mentem, haverokkal, még táncoltam is :) De a belső szomorúság, nem is szomorúság, hanem remény nem engedett dolgokat, csak én lehetek ekkora balfék ...

A camera épp felvette ahogy a kertben sétált. ( please clear or please delete, ahh nem is tudom melyik a helyes ... ) A lámpák fényét már megszokta. Talán keresett valamit, nem tudom, nem találta. Csak reménykedni tudott, Fájt neki belül minden, 1 egész műszakot, állt, és várt .. Talán majd máskor. Ma? ... talán ... A csend tapintható volt, A kutyák sem ugatták a látogatókat .... A kocsik is furcsák voltak, de már nem lepődött meg semmin ... Olyan üresnek érezte magát, ... most is csak a könnyeit keni szét az arcán ...