... valahogy, nem múlik a dolog. Olyan erővel bírsz bennem, hogy nem tudok vele mit tenni. Rájöttem, hülyeség ellene küzdeni, hisz azzal, csak saját magamnak ártok. Engedem magamban eluralkodni. Mindig valamilyen szintekről beszéltél. Csak arról nem, hogy te hol tartasz. Csak belenéztél a szemembe és nem is tudom, vártad, hogy leessen a tantusz? Most sem tudom mire gondoltál, hisz nem vagyunk egyformák, te egy igazi nő vagy és meg csak egy férfi.
Tudod én is küzdöttem, mindenki ellen, hisz szívem karjai téged dédelgettek, talán aki először mászik be - fel a csúcsra annak állítanak szobrot. A másodikra emlékszel? ... és a harmadikra, "láb"- nyomai még megvannak? .. és akivel most élsz? Tőlem hivatkozhatsz mindenre, És magadban, hogy nevezed? PÁROM? ... (Sóhajtok), vagy férjem, vagy egyszerűen ... hogy is? tudom ő a gyerekek apja ...
Szal bennem meg mint valami beépített valami, indikátor? or katalizátor, nem is tudom melyik(?) ez, ezek feletti dolog. Olyan mit egy művelet, mintha összeraknám a számokat, és te ... igen, te kis te az egyenlőség jel előtt még belenyúlsz. (valami többlet, lesz az egész és TÚL csordul, nem elveszünk belőle, és hagyjuk magára ...) Valószínű ennek így kell működnie, hisz az érzést, tőled kaptam 
vagy ez csak ízelítő. Szal bármekkora számokat is raktam össze, csak te tettél hozzá, és valahogy ezt én is hagytam, ill te is szerettél volna "hozzátenni" ... nem tudom.
Valahogy ezt nem megszerezni akartuk, hanem adni? Csodálatos érzés.
